Az első harmad végére maradt a francia Kronenbourg 1664. Az országban számos sörfogyasztó igényét ki lehet elégíteni, egészen a nagy vállalatok söreitől a kolostori sörökön át a kis főzdékben előállított különlegességekig.

Kiválasztottunkat a Brasserie Kronenbourg főzi, amelyet 1664-ben alapított egy kelmefestő fia,Jerome Hatt, Strassbourgban.  1683-ban fia, Claude, vette át az irányítást. Köszönhetően a nagy áradásoknak, 1850-ben a városon belül egy magasabban fekvő körzetben, Cronenbourgban nyitotta meg a gyár újra a kapuit. A Hatt Sörgyár a II. vilgháború után változtatta meg nevét Kronenbourgra, ezzel egyidőben belevetették magukat a nemzetközi terjeszkedés hullámaiba. 1970-ben a Danone vásárolta meg, ezután (1986) egy összeolvadás következett a Kanterbräu főzdével.
 
2000-ben a Scotish and Newcastle volt a tulajdonosa, és hogy egy még nagyobb óriás részévé váljon 2008-ban olvadt bele a Heineken és Carlsberg birodalmába.
 
És akkor a jöjjön a sör, amelyet 1952 óta főznek. Üvege is egyedi, nem cifrázzák, de nem is kell azt. Belefutottunk már cirádás, eléggé feltuningolt külsővel, aztán, nem is kis csalódás lett a vége. Persze volt csicsás üvegű nagyon finom sör is az életünkben, egyébként bizakodók vagyunk mindig. Igazán kellemes élményekkel gazdagodtunk kóstolása alatt. Pohárban szép aranysárga színt mutat, a habja, pedig sűrű, magas, és igazán jól tartja magát. Na, ez sörhab!
 
Illata többrétű, de egyszerű mégis, intenzíven adja magát a kezdetekben, és nem is tűnik el. intenzív komló, majd gabonaillat furakszik a helyébe. Felfedezni véltük mind az árpa és búza malátát, a kukoricát is, ami csak az előnyére válik, hogy búza is van benne. Némelyikünk vaníliás illatjegyeket is vélt felfedezni.
 
Íze már kicsit összetettebb, de könnyű kihámozni az ízeket. Kezdődik a komlóval, amely hosszú lecsengésű, végigkíséri az ízeket, és ami a jó benne, hogy ezt teljes harmóniában teszi a többi íz jeggyel. Ezután a gabona veszi át a szerepet. A hozzáadott karamell érződik, és a kétféle malátával egy remek pirított gabonás- édeskés-karamelles íz kombinációt hoznak össze. Mindemellett a kukorica is érződik, de nem válik a sör hátrányára. Végül egy gyümölcsös, visszafogott kesernyés íz páros vezeti le a és zárja le a kóstolást. Az sörnek van még egy pillére, ami egy hidat képezve tartja az italt, emeli ki az ízeket, ez pedig a szénsavasságból adódó üdesége.  
 
Azt kell, hogy mondjuk, ez egy szép sör így egyben, és bármikor fogyasztható.

 
Pontozás: Illat: 6 Íz:5 Habtartósság: 5,2 Recencia: 4,5 Keserűség: 5,3 Tisztaság. 4 Összesen: 30

 

Szerző: Rolli  2010.05.18. 16:57 3 komment

Címkék: sör kronenbourg sörkóstolás

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr202013215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.28. 11:22:56

Srácok, nagyon alaposak vagytok, ami jó, de azért várjuk az új posztot!
süti beállítások módosítása