Jó ideje, hogy végigkóstoltuk ezeket a söröket, és van amit megkedveltem és önmagában is szívesen fogyasztok ezután is. Voltak azonban olyanok, amik elbizonytalanítottak, mert önmagukban nem győztek meg maradéktalanul, de lehet egy elfogyasztott étel mellé jól állna, és kapnának ilyen formában még egy esélyt, vagy egyszerűen csak a kíváncsiság hajtana.

Konkrétan kettő volt, amit nem szívesen fogyasztanék, mert ha üdítőt akarok inni, akkor csinálok egy jó kis limonádét. Ez a kettő pedig a Lasko Club (19,7 pont) és a Coronita (19,9 pont). Ezeket szerinrem már az étel sem dobná fel, mivel nincs mit annyira üresek, jellegtelenek.

Más sörök esetében azért véltünk felfedezni ízvilágot, vagy ízvilágokat, ami egy megfelelő fogás mellé akár még jó is lehet.Főleg fűszeres ételek mellé képzelném el ezeket, de egy-egy ízt kiragadva lehet próbálkozni párosításokkal, vagy még esetleg magában is kapna egy esélyt. Aztán, ha azzal sem működik, vagy nem győz meg akkor nem próbálkozok többet velük. Ezek a Tsingtao (21,2 pont), Cubanero (23,5 pont), Estrella (23,6 pont), Maccabee (24,4 pont), Kingfisher (25 pont), és az Asahi (26,4 pont).

Három sör volt, amit egyértelműen innék bármikor csak úgy, mert jól esik. A Kronenbourg (30 pont), ami a legmagasabb pontszámot kapta itt, a  másik kettő a Baltika (27,3 pont) és az EFES (28,2 pont). Lehet másnak meg más a sorrend még az Asahi is belefér, vagy akár más is, de eléggé kiboncolgattuk a kóstolt anyagot ahhoz, hogy így bekategorizáljam őket.

És kimaradt a Peroni (27,3 pont, az itthoni...), ez az a sör, ami nagy kétségeket és kettős érzelmeket hagyott bennem, de ezt az elemzésénél már leírtam. Lehetne akár egy jó kis fogyasztható sör is, de abban biztos vagyok, hogy a hazai polcokon lévő palackot nem fogom leemelni. Lehet egyszer, máshol találkozok vele, de, hogy nem fogom keresni a társaságát az biztos, mert átvágva érzem magam. Hogy miért? Mert olyan márkákkal említik egy lapon, amik a saját területükön tényleg nevek, és minőséget hordoznak, meg életérzést, és nem csak egy hasraütésszerűen felkapott valami. Adják el tömegsörnek, és akkor nem érzem magam átvágva, mert ha lehet ilyen üres egy nagynak tartott márkanév, akkor biztos én vagyok a naiv, és túldimenzionálom a vele együtt emlegetett "ikonokat".

 

Szerző: Rolli  2010.07.31. 12:28 Szólj hozzá!

Címkék: sör sörkóstolás

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr142189043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.