És igen! Végre itt volt az első Főzdefeszt kisüzemi, finomabbnál-finomabb sörökkel. Kicsit jobban kipihenve a Főzdefesztet és csapolást, írnám le élményeimet a sörfesztivállal kapcsolatban. Olvastam negatív-pozitív kritikákat is, még a helyszínen is beszélgettem sok emberkével, de a most felmerült hibákból, hiányosságokból biztos vagyok benne, hogy tanultak a szervezők, és a következő, ami remélem minél hamarabb lesz megint, még gördülékenyebben fog menni. Én azt mondom, minden kezdet nehéz, és ez az első ilyen, de ebből rengeteget lehet tanulni. Azt nagyon jó volt látni, hogy ennyi ember érdeklődik a kisüzemi minőségi sörök iránt, és igencsak megmelengette a szívemet a látvány a csapolós oldalról és a másikról is egyaránt.  

 

A másik, hogy rengeteg külföldi is volt (ezek között volt egy korábbi sörkóstolóról, egy norvég srác, akit már ismerősnek tekinthettem). Néhány külföldi diákkal, emberkével is beszéltem, akik Bostonból, Angliából, Szlovákiából, Lengyelországból érkeztek. Jó volt hallani, hogy mennyire örülnek ennek a fesztiválnak, mert sokan igenis a magyar minőségi sörökre kíváncsiak, és végre most betekintést nyerhettek. A lengyel két úriemberre még kitérve, az a szerencse ért engem, hogy a Lengyel Házisör Gyártók Szövetségének (PSPD) az alelnökével, Ziemowit Falattal és Jacek Michnával beszélgethettem pár perc erejéig. És ami még nagyobb megtiszteltetés, hogy egy Jacek által főzött porterből kaptam egy üveggel, ezúton is hálás köszönet érte!! E-mellett még belekerült a táskámba egy üveg B27 a Kalteneckertől, egy Fekete Korsó Békésszentandrásról és 1-1 Palack Grabanc IPA és a Fóti Osterbrau mézes-gyömbéres finomsága.

 

A nyitásnál már kinn voltam, és jó pár finomságot azért sikerült megkóstolnom, de még így is maradtak hiányosságok a palettáról, és később a Köleses sör csapja mögül már nem igazán volt időm kimozdulni (amit nem bánok, mert nagyon szívesen segítettem barátomnak, Szilágyi Andrisnak -aki a köleses világos és a félbarna dupla köleses sör atyja-), de majd a következőn, és addig is igyekszem betömködni ismereteim fekete lyukait.

Amiket kóstoltam, amíg az időm engedte: Kissler keserű barna egy pár korty erejéig, és nagyon ízlett a száraz, könnyed keserűsége. Serforrásból a Kortyot és az IPA-jukat. Lehet megkövezni érte, és biztosan az én hibám, de nekem nem igazán jött be a Korty, hidegebben inkább csak egy szárazboros jelleg jött, ami nem fért meg nálam a sör ízével, de később, amikor már kezdett melegedni, akkor valami kibontakozott az édesebb-aszús jellegéből is, emellett biztosan egy kiváló sör. Az IPA-juk azonban eléggé visszafogott volt, pedig melegedni is hagytuk. A Pivowarski Dum csalánosa igazi felüdülés volt, nagyon kellemesen volt jelen a csalán íze. Következett a Kaltenecker, amiből sajnos a füstöltet már nem volt alkalmam megkóstolni. A chilis nagyon kellemesen bizsergette csípősségével a szájpadlásom és a nyelvem, a maibock egy édesebb, testesebb kényeztetés volt számomra, a meggyes sörük, üdítő finomság, amiben a sör is szerepet kapott, és nemcsak a meggy. Legelőször a Gösser Zwickljét kóstoltam, ami nekem egy kellemesen üdítő pincesör volt. Bontásra került még egy üveg Black Rose is, ami most kiköszörülte az első ismerkedésünk alkalmán esett csorbát, és megmutatta az igazi lenyűgöző ízvilágát.  Fótról a fesztiválon debütáló Keserű mézzel és a gyömbéres-mézes sörrel találkoztam, azt hiszem erre is mondható, hogy barátok leszünk, a többi –köztük Hammurapival- sajnos kimaradt. És végére nem véletlenül hagytam a két, szintén debütáló, újdonságot a Gradanc IPA-t ami keményen punkrátorként megtekergette a nyelvem masszív keserűségével és citrusosságával. A fesztivál söre címet is ez kapta megérdemelten. És ami nem sokkal maradt el mögötte a dupla köleses sör az édeskés, fűszeres, mögötte gyógyfüvesen kesernyés ízvilágával.

Nem-nem álomvilágban élek, és igen ezen a fesztiválon voltam kinn, és láttam a hibákat kívülről-belülről, de Gratulálok minden résztvevőnek, a megjelenő főzdéknek, a szervezőknek minden kezdeti nehézségek ellenére is, és nem utolsó sorban annak a rengeteg embernek, akik kijöttek a fesztre, és kulturáltan végigállták a kígyózó sorokat.

 

Egy aranyköpést tartogattam a végére, amin nem tudtam sírjak, nevessek, netán eret vágjak, vagy egyszerűen a sörcsapot a kedves vendég fejébe húzzam. Nem szó szerint idézem, de mindent elárul. Hát, vigyázni kell a pótanyagot használó sörökkel (ezt a kölesre értette), mert ezeknél az a lényeg, hogy minél olcsóbb legyen (igen, ha kukoricadarát, meg rizst használnak akkor biztos az olcsóság a lényeg), bezzeg a Coronitában csak maláta van…

 

És itt esett meg velem, hogy sokkot kaptam egy pár percre…

 

 

Legalsó képen balról jobbra: Grabanc ,B27,Jacek Michna portere

Szerző: Rolli  2011.05.16. 17:33 7 komment

Címkék: sör sörfesztivál sörkóstolás főzdefeszt

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr322908686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.05.17. 10:22:43

sztem egy üres sörcsapot kellett volna a fejélre húzni.

apropó, láttatok kupak alakú karton fejfedőket (sör-kipa :D ) ?
én csak mások fotóin, de a következőre gyártatni kéne.

és Rolli, kösz a kóstolót! :) (Ákos kunyizta)

Rolli · http://soromok.blog.hu/ 2011.05.17. 12:42:15

@Pável: :)) Gondolkoztam ezen nagyon:D

Budaörsiek fején láttuk ezeket a kupaksapkákat, papírt máshol nem igazán. Egészségedre, nagyon szívesen:)

Gérard Duchemin 2011.05.17. 14:29:34

"Ziemowit Falat portere"

Ez mi lehet?

Rolli · http://soromok.blog.hu/ 2011.05.17. 14:33:07

@Gérard Duchemin: Megkérdezem, hogy van-e egyáltalán neve, vagy hogy annyira új, hogy még nevet sem talált ki neki:) Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lehet, de sort fogok keríteni a héten a kóstolására:)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.05.18. 23:38:27

Jé, meg lettem örökítve... :))

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.05.20. 19:34:32

@Rolli: Titok, nemmondommeg. A Zinkognito, ugyebár... ;-)

Egyébként - hogy egy kicsit kevésbé belterjes hozzászólásom is legyen - a többi sörös képről is el lehetne árulni, milyen sörök vannak rajtuk, nemcsak az utolsóról (amit amúgy elképesztően irigylek ;-).