Készletcsökkentő akcióm, következő merítésénél északabbra merészkedtem, egy angol és egy skót sör személyében. Név szerint a The Durham Brewery bede’s chalice belga tripel típusú, és a Brewdog Paradox imperial stoutja került kóstoló poharamba. A szombati egésznapos eső utáni idő is kedvezett, hogy kreatív-gyökérkedjek egy kicsit sörfotózás terén, aminek eredménye részben itt, az összes pedig a facebookon látható. 

Első körben a Durham főzde bede’s chalice került kibontásra, kicsit tartottam attól, hogy fotózás közben kap el megint az eső, de megkegyelmezetek az égiek, így nemcsak ennél, hanem a másiknál is zavartalanul élhettem ki a kóstolás mellett a fotózás örömeit.
 
A sörfőzdét 1994-ben alapította két tanár, nevezetesen Christine és Steve Gibbs. Ebben az évben mutatkoztak be a durhami CAMRA sörfesztiválján a Celtic-kel. Kezdetben teljes foglalkoztatású tanárok voltak, ám az alapítást követő évben a sörfőzés került előtérbe, a tanítás pedig lecsökkent. már az elejétől a tökéletességre törekedtek, és kísérleteztek többféle sör kidolgozásával, azonban a Celtic és alap darab máig a kínálatukban. 1999-re kinőtték az akkori üzemet, így bővülésük érdekében költözniük kellett, és ennek következtében a személyzet is gyarapodott, jelenleg 6 tagú a „személyzet”. Söreikkel számos, CAMRA és más által rendezett fesztiválon, versenyen díjat zsebeltek be. A kísérletező kedv nem hagyott így sem alább.
 
 Ügyelnek a minőségre olyannyira, hogy csak szűretlen és pasztörizálatlan söröket árulnak, melyek eltarthatóságát a tankban vagy üvegben történő akár 2 hónapig tartó kondicionálással érik el. A bede’s chalice is üvegben kondicionált, és 2012 májusáig el is állt volna, ha most fel nem nyitom.
 
A fél literes palack tartalma a piros kupak nyitása után igen intenzíven akart szabadulni, de ott volt a pohár, így a földre nem került egy csepp sem. Címkéjére a CAMRA ajánlása is rákerült „CAMRA says, this is Real Ale” szöveggel. Kissé angol ale-barbárnak tartom magam, eddig ugyanis 3 kivételével (Newcastle, Wells Bombardier, Courage Directors) kimaradtak ezek. És ezek, őszintén szólva nem hagytak bennem igazán maradandó nyomokat. Talán nem vagyok annyira kifinomult ezekhez, de én már csak ilyen vagyok. Azt leszögezem, hogy minden sör kóstolása előtt félreteszem előítéleteim, és az adott sörre koncentrálok.
 
A pohárba ködös, narancsos test hömpölyög, tetején kezdetben krémes, tömör és igen magas, piszkosfehér, kissé sárgás habbal. Később ez a habkorona nagyobb buborékokra esik szét, azonban így is tartja még magát. Illata izgalmas, telt, majd a kezdeti erős intenzitásából visszavesz és ezek után már csak visszafogottan van jelen. Első szaglásra fekete tea jut eszembe róla kiegészülve két gyümölccsel, körtével és sárgabarackkal. A körte frissességet ad a sörnek, a barack egy édesebb, aszalt formában van jelen. A gyümölcsöket felváltja egy adag fűszer és karamell kombináció.
 
Íze erőteljes, sokrétű és a végletekig kitartó, ha röviden le kellene írnom, de inkább bővebben fejtem ki, mert van mit kihámozni ebből. Annak ellenére, hogy magas az alkoholtartalma, ugyan mindvégig jelen van, de nem tolakszik, nem akar első lenni, ami szimpatikus. Helyette, illetve mellette először, mint illatában a fekete tea, körte és baracklekvár trió díszeleg, ezt követi egy karamelles, keserű gyógyfüves duó. Itt elidőznék kicsit a keserű ízeken. Ugyan érezni, és a végére teljesedik ki, de nekem a közepén hiányzott még egy kis erő ebből, de a végére azért már kapok belőle ízelítőt. A vége felé, ahogy melegszik ehhez a párhoz még csatlakozik egy fekete kenyeres és borsos-csípős érzés, ami még jobban feldobja az összhatást. Ami még tetszett, hogy ez egésznek a maláta egy szép alapot ad (hol édeskés-hol pörköltes, karamelles formában), ami a végére teret ad teljesen száraz keserű gyógylikőrös, gyantás lecsengésnek. A szénsavassága teljesen hozzáillik a kialakított világnak, selymessé varázsolja ezt.
 
Pontozás: Illat: 8.8 Íz: 11 Habtartósság: 4,2 Recencia: 4,8 Keserűség: 4,2 Összesen: 33 pont
Szerző: Rolli  2011.05.30. 14:47 1 komment

Címkék: sör sörkóstolás durham chalice bedes

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr442943364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ogreface 2011.06.01. 21:10:39

Nekem nagyon bejött. Igazán összetett és nagyon különleges és kiegyensúlyozott söröcske. Nagyon szépen libikókázik benne az aszalt gyümölcsös édesség a gyantás, komlós keserűvel.
süti beállítások módosítása