Utolsó körre két ázsiai sör maradt Kínából és Indiából. Mindkét ország népessége hatalmas, ezzel a sörfogyasztásuk is, bár inkább a világos lager a kelendőbb, különlegességet a kis sörfőzdék jelentenek, bár ezek száma elhanyagolható.

Az egyik induló a nemzetközi mezőnyben a Tsingtao, melyet a Shandong tartomány-beli Qingdaóban főznek. A Tsingtao sörgyár 1903-ban alakult német sörfőzők segítségével. 1916-ban német kézből japán kézbe vándorolt a sörfőzde tulajdona, ami egészen 1949-ig náluk is maradt. A japán vereség után a gyárat államosították. 1972 ben az USA-ban is bemutatták a terméket, bővülni kellett, mert a hazai piac nem épp meggyőző eredményket hozott.

Annyira hazafias marketinget és stratégiát követtek, hogy csak hazai alapanyagokkal dolgoztak, és törvényszerű, meg persze költségkímélő is, volt, hogy a maláta mellett megjelenjen a hozzáadott rizs is. De Amerikában igencsak nagy népszerűségre tett szert, és vezető kínai márka lett az Államokban. A 90-es években azonban a privatizálták a gyárat, az Anheuser-Busch és a Tsingtao Brewery kezébe került. 2009-ben az AB részvényeinek közel 20%-át adta át az Asahi-nak.

 
Számos marketingfogást dolgoztak ki a sör népszerűsítésére, közülük, az egyik fogás a Qingdaoi Nemzetközi Sörfesztivál beindítása volt, ahol természetesen a középpontban ez a sör állt. Másik hasznos dolog a honlapjukon közölt pár recept, amit a sörből, vagy a sör mellé készítenek, jó ötlet, de lehetne több recept is. És az Olimpiai játékokat is támogatták 2008-ban.
 
A sör világossárgás, tiszta, amit fehér sűrű vattaszerű habképződmény követ, de erre nem jellemző, hogy tartós lenne. Hamar összeesett, mintha a vatta vizet szívott volna magába, és úgy csoffadna össze. Illata egyik kóstolónk szerint rizsfagyis, érdekes (korábban ezt már az Estrellánál éreztük), de tényleg érezni, nyilván a rizs miatt, parfümös, édeskés, amik egybevetve sem túl intenzívek, de lehet érezni. Ízében először egy halvány komlós visszafogottság érződik, ami csak kis ideig tart, amit  egy édeskés gabonás vonal követ kis savanykás mellékvágánnyal. Ezeket az ízeket a kissé lusta, kevés szénsavas, kissé lapos közeg sem erősíti meg. Vannak azok a sörök, amiket magában is szívesen fogyaszt az ember és vannak azok, amiket csak étel mellé lehet elképzelni, mert magában nem igazán állja meg a helyét, és bizakodhat az ember, hogy kellemes kísérője, esetenként kiegészítője legyen az adott ételnek. Ez a sör a második csoportba tartozik. Lehet egy megfelelően párosított étellel nagy harmóniát alkotnak, és erősítik egymást, és ezt minden esetre ki is fogjuk próbálni, mert a kínai ízvilág, mégha csak halványan is de megtalálható (édes-savanyú, a csípős mellé biztos megy nyugtatóként, de hasonló ízvilágú ételekkel is ki lehetne próbálni). Ha nem jönne be ez sem, megy egy harmadik csoportba…
 
Pontozás: Illat: 4,3 Íz: 4,5 Habtartósság: 3 Recencia: 2,7 Keserűség: 2,7 Tisztaság: 4 Összesen: 21,2
 
Utolsó indulónk az Indiai Kingfisher, amely a Force India Forma 1-es csapatot is szponzorálja többek között. A sört a Bangalore-i székhelyű United Breweries Group gyártja, amelyben a Heineken is részt szerzett. A cég 1915-ben jött létre 5 sörfőzde összefogásával. A sör az angol megszállók körében igen nagy népszerűséget szerzett. A népszerűségnek a terjeszkedés is következménye lett, számos kis sörfőzdét vásároltak fel, majd 1982-ben az USA és Nagy-Britannia piacait célozták meg. 2006-ban csatlakozott be a Scottish & Newcastle, ezáltal a Heineken is érdekeltséget szerzett.
 
A forma 1 mellet számos más sporteseményt is szponzoráltak így tenisztornákat, maratoni futóversenyeket, és futballcsapatot is. Ezek mellet Fesztiválokon is megjelentek, mint például a Nagy Indiai Oktoberfesten, és más zenei fesztiválokon.
 
A címkéje hamisítatlan indiai élénk színkavalkád, közepén a jégmadárral, már csak a szantálfa hiányzik róla, de lehet a háttérben ott van. 3,3 dl-es kiszerelésben érkezett asztalunkra. A kupak szisszenése után egy világos aranyszínű folyadék került a pohárba, nagy fehér laza szerkezetű habbal párosulva. Előzőnél azért egy kicsit több idővel tovább bírta, de láttunk már mi igazi Habot. Kellemesen friss, üde sör ez köszönhetően szénsav tartalmának, ez alapot is adhat egy jobb élmények. Illatában felfedezni a komlót, a malátát, és egy pörköltes, karamelles illatot. Nem az intenzitás teszi kellemessé az illatot, hanem a jól elkülöníthető alkotók jellegzetességei. Ízre sem rossz egyébként, itt is előjönnek az illatban is megjelenő alkotók. A tartós, utóízében is jól érződő komló keserűsége végig kíséri a maláta édességét. Ez jól áll neki, nem üres cukrosságot éreztünk, hanem a malátát, és a keserűség sem nyom el mindent, hanem hagy érvényesülni más ízt is. A pörköltes íz kissé gyenge, de felfedezhető jelenléte, is javítja az összhatást, bár ez tényleg csak kis mértékben érződik. Kissé gondban voltam, mert alapvetően iható egy sör, de talán egy indiai fogással egy más, összetettebb élményt lehetne kicsikarni ebből.
 
Pontozás. Illat: 4 Íz: 5,3 Habtartósság:2,7  Recencia: 4,3 Keserűség: 4,7 Tisztaság: 4 Összesen: 25
Szerző: Rolli  2010.07.29. 15:21 2 komment

Címkék: sör tsingtao kingfisher sörkóstolás

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr872185069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.07.31. 11:49:15

már majdnem megkérdeztem, hogy hol is szerezted be őket :) azonban úgy látom ezek is olyan sörök, amiket jól be kell hűteni és gyorsan túl lenni rajta, mielőtt rájössz, hogy mit iszol. legalábbis a Tsingtao ilyennek tűnik

Rolli · http://soromok.blog.hu/ 2010.07.31. 12:09:03

@Mantlesorrow: hát igen, vagy valami kaja mellé maximum, talán a mellé kóstolt étellel erősebb lenne. 2 sört nem innék ezek közül még kajához sem, az a a Lasko és a Coronita. Akkor inkább egy limonádé, ha már üdítő:)Van egy pár, amivel talán kísérleteznék még étel mellé. Emellett a kóstolásnál volt pár olyan sör, amit máskor is szívesen innék, és nem csak kaja mellé.
süti beállítások módosítása