Egy igen érdekes kóstolássorozattal folytatom, amit nem egyedül követtem el, új pontozási szisztémával többek között, amit még Sörspecialistás Ákos és Jani alkalmazott anno zsűriként Ausztriában. A sörök derékhadát e németországi túránk alkalmával begyűjtött és válogatott sörök adták 2 kör erejéig, azonban a harmadik körre, bár ezek már nem németek, is maradtak különlegességek. De előtte következzen a történet felelevenítése, amit már Ákos megírt, hogy hogy is került el a sok sör a pultig. Azóta már eltelt egy kis idő valóban, de ilyen emlékeket ilyen jó srácokkal mindig kedves a számomra visszaidézni.
Június 17-én kezdődött a kalandunk, hajnalban 2 órakor, amikor is elindultunk, hogy első uticélunkat egy nürnbergi Mekka nevezetű sörnagykert elérjük. Egy megállással egész jól sikerült kijutnunk, bár Bécs után egy alagútépítés miatt sikerült kb 3/4 órát elszöszölnünk, mire újból az autópályán találtuk magunkat. Danke kedves osztrák rendőrség és autópálya-kezelő, hogy egy nyomorult táblát nem tudtatok kitenni, hogy merre jutunk vissza leghamarabb az autópályára, köszönjük, hogy egy lezárt felhajtót kétszer is megtaláltunk, de ez sem tört le minket, rendíthetetlenül haladtunk Nürnberg felé. A Kicsikocsi mindent kibír, - mert a találó nevű Mekkában a tervezetten kívül is sikerült jópár üveget még pluszban beszerezni, ez is tipikusan az a helyzet, hogy melyik ujjunkat harapjuk le, de megoldottuk, és még a kezünk is megmaradt - de ez még csak a kezdet volt, hogy gyarapítsuk a későbbiekben csinos létszámúra hízott gyűjteményünket. Na igen, de jött még ezután Kulmbach, ahová időre mentünk, de sikerült nagyjából időre, csupán egy negyedórás késéssel kopogtatni a kapujukon. Hiába a sok sör között el lehet veszni és időzni. Miután igen kellemesen megebédeltünk és elbeszélgettünk Oskarral, következett jövetelünk egyik céljának a Mönschof régi üzemének és a Bajor Sörmúzeum megtekintése. De előtte az ebéd, nekem egy főtt füstölt húst sikerült kifognom, amit zsemlegombóccal és egy tökéletesre sikeredett tormaszósszal vágtak nyakon.
Előtte azonban egyhangúlag eldöntve a szűretlen Museumbierjükkel kezdtünk amit helyben főznek. Igazi kényeztetés volt érzékszerveinknek, a maga pörkölt malátás élesztős és kissé a földbe taposott szalma (ezt tessék pozitív értelemben venni) ízével. Nekem még eszembe jutott a Madridban kóstolt Tostada fűszeres és kenyeres jegyei, ennél azonban inkább kijött egy pirított rozskenyér, ami csak előnyére vált a sörnek. Ezután következett még Kapuziner Hefe csapoltan és a Mönschof Pils, aminek a helyét a lágyabb komlózású Original vette át.
Na de kalandra fel irány a múzeum. Egy tágas előcsarnokba értünk, ahol jópár négyzetméteren terpeszkedett a boltjuk, ahol már az elején kiszúrtuk a Garten-Weizen szintén helyi főzésű búzasörüket, ami szépen be is került a szatyorkánkba a látogatás végén. Alaposan felépített, jól megtervezett túra volt egészen a kezdetektől...
Egy általános betekintést kaptunk a sörgyártás folyamatába, csodás régi eszközökkel szemléltetve a malátázástól a hordókészítésen át a palackozásig. Közben bepillantottunk, sajnos csak üvegfalon keresztül a régi sörfőzdéjükbe is.
Túránkat megszakítva egy terembe ültünk be egy vicces "mozi" erejéig, amit Ákos kiválóan már korábban összefoglalt. 
De, hogy ne lanyhuljon érdeklődésünk (egyébként is nagy érdeklődéssel voltunk a túra iránt). Következett a történelmi rész földrajzi viszonylatban, majd közeledtünk, szűkítve a kört, a bajorok felé. Előtte még kaptunk futtában ipari forradalmat, új vívmányokat, technológiákat. régi palackokat, vicces régi plakátokat söralátét falakat, bepillanthattunk egy aranyos kis Metzgereibe (húsbolt szerűség).
Látogatásunk vége felé átfutottunk a főzde kazánházán, kaptunk egy kis betekintést abba, hogy is fűrészelték ki a nagy hűtésre szánt jégtömböket a folyóból, és megpillantottuk, ahogy forralják és erjesztik a Museumbierjüket. Tényleg nagyon tetszett ez a kis túra, a végén még kapunk egy kis ízelítőt a csoport termékeiből (Edelherb, Schwarz, EKU28). Aztán bevetettük magunkat a bolt polcai közé. Nagyon nehezen álltam meg, hogy ne vegyek egy korsót, egy sörecetes mustárt, végül egy Gartenweizennel és egy pralinéval távoztunk.
Elhangzottak azért itt érdekességek, például, hogy a német sörfogyasztás egy fő tekintetében 10 literrel csökkent 160 literről 150 literre, és hogy a nemzetközi háttérnek és a válságnak a nyomása éreztesse magát, a cél a költséghatékonyság, ami reménykedem abban, hogy nem megy a minőség rovására. De azért kis üdítő adat, hogy Németország 1300 főzdéjéből 670 esik bajor földre, ezen belül is ennek a fele ebben a régióban tevékenykedik.
Hogy ne zárjon be orrunk előtt a Markgrafen üzlete, kóstolónkat eltoltuk, és most a bolt sörös sorai között vesztünk el. Korábban Oskartól kérdeztük, hogy van-e esély arra, hogy egy két üvegre ráleljünk a Maibockjukra, lehűtött minket, hogy ennek valószínűsége 0 és a 2 % közé tehető. De a kitartó Sörvadásznak is van szerencséje, nemhogy 1 üveggel, mindjárt egy 4-es csomaggal találtunk, ami természetesen az utolsó darab volt... Hogy véletlenül se vesse rá tekintetét senki, gyorsan rámartunk, utána már nyugodtabban folytattuk sörkészleteink bővítését. Szépen telt az autó, csücsült is a feneke, de még nem volt itt a vége, mert jött másnap Bamberg...
Jó dolgunk végeztével és éhesen ültünk vissza a étterem teraszára. Gyorsan a Kapuziner szűretlen "kristallklar" búzával kezdtük, ami nem aratott nagy sikert körünkben, egyrészt a hőfok miatt sem, azonban a szűretlenhez képest édesebb ízvonulata nem igazán passzolt az összképhez, egy látomás erejéig némi vanília felderengett. Ahhoz képest, hogy szűrt némi élesztős fűszeres játék is szórakozott még velünk. Maradtunk a fokozatosság mozgólépcsőjén következő választásunk a Hefe Weizen-re esett, ami jóval teltebb ízeket és illatokat hozott magával. Illatában a szélben lengedező búzamező az élesztő fűszeressége kényeztetett minket, ízében némi sós, ásványos jegyek is megjelentek. Aztán már a végén nem igazán volt erőm és figyelmem írni, vagy valószínűleg nem tudtam volna elolvasni saját írásom, jelfejtést meg nem tanultam, így az emlékeimre hagyatkozva, mindenképp maradó élményt adott a fekete búzájuk. És a sort még búcsúzóul a Museumbierjükkel zártuk. Közben, hogy ne álljunk fejre a sok sörtől becsúszott egy bajor virsli, kicsi kockákra vágott, hagymával sült krumplival, és a nekem örök favorit párolt savanyú, és köményes káposztával. Ekkor nekem egy "megtelt" tábla jelent meg a szemem előtt, de sört még tudtam inni. De a végén még szétcsapattuk az egészet egy kis bécsi szelettel. Az idő mind idáig kegyes is volt hozzánk. Sőt még az este hátralévő részében is, de kalandokból egy napra nem volt elég, így kerestünk még magunknak, de ez már egy következő bejegyzésből derül ki...
