Sörös emlékek egészen 8000 évre visszamenőleg maradtak fenn, mondhatnánk azt is, hogy a sörkészítést az emberiség a gabonafélék megismerésével egy időben ismerhette meg a sörkészítés módját. Konkrét bizonyíték többek között egy szudáni ásatáson talált közel 7000 éves kőedény, amiben sör maradványait mutatták ki. Több ásatásokon is találtak kőedényeket, bennük tönkbúzával, árpával és malátával.
A Suméroké volt a legrégebbi fejlett kultúra. Ők már készítettek sört elsősorban istenüknek, Niszabénak –aki a termékenységet hivatott szimbolizálni- áldoztak belőle. Legrégebbi írásos bizonyíték a sör készítésére a 4000 éves „Monument Bleu”, amit a párizsi Louvre-ban őriznek. A kőtáblán található egy kép, ami a tönkebúza hántolását mutatja be a sör készítéséhez. A sumérok hatalmas Gilgames-eposza örökíti meg azt a jelenetet, melyben a főhős kenyeret eszik és hét liter sört hörpint fel rá.
A sört árpakenyérből és kelesztetlen búzalepényből készítették, amit vízben megtapostak, és erjesztettek. Mivel ekkor még nem volt ismert a ma használatos „sörfűszer’, a komló, ezért a sör mézzel, datolyával, fügével, vagy más gyümölcsökkel ízesítették.
A babiloniaknál, akik az előttük élt Suméroktól vették át e mesterséget, az uralkodó Hammurapi (vagy Hammurábi) a híres törvényoszlopára is felvésette a sörkészítésének, fogyasztásának, kereskedelmének és megadóztatásának szabályait. Maga a rendelkezés is szigorú volt, a betartatása még inkább.
Egy kis ízelítő arra, hogy a törvény milyen szigorúan is vette a sörrel kapcsolatos szabályokat: "Ha a sörösasszony... a sör értékét a gabona értékével szemben csökkenti ... a vízbe kell vetni." vagy „Ha egy kocsmárosnő (50 liter) sört adott hitelbe, aratáskor (40 liter) árpát kapjon.”A sör napi fejadagját és minőségét is előírták, a különböző társadalmi rétegek számára, de ez a fejadag még mindig elegendő volt, hogy a legtöbben lerészegedjenek tőle. A parasztok 1 liter gyenge sörlét, a magasabb társadalmi szinten lévő hivatalnokok pedig már 5 liter erős sörlét is ihattak.
Az egyiptomiaknál is nagy jelentőséggel és népszerűséggel bírt a sör mind a vallásban, mind a világi fogyasztásban, ezt a tényt a fennmaradt sírkamrák festményei és papírusztekercsek is bizonyítanak.. Időszámításunk előtti III. évezred közepéről is maradtak képek a sörkészítésről. Pontos útmutató van például arról, hogy kell átgyúrni a lisztpépet és a savanyított kenyeret a sörcefréhez. Ekkor már húszféle sört gyártottak.
Az ókori Egyiptomban nem csak a gazdagok kiváltsága volt a sör fogyasztása, hanem a többi társadalmi réteg, sőt, még a rabszolgák is ugyanúgy fogyaszthatták. A sör jelentése egybeolvadt a táplálékkal, és a sörfőzőkben évente igen jelentős mennyiségben állítottak elő.
A sört áldozatként is használták elsősorban Ozirisznak a termékenység istenének. Egy egyiptomi istentörténetben, az égi tehén mítoszában is főszerepet kap a sör. Ré, a Napisten akarta elpusztítani az emberiséget bűnei miatt. Az emberek elpusztítására oroszlánfejű istennőt küldött. Azonban Ré megkegyelmezett az embereknek, de ekkor már csak csellel tudta megállítani a fenevadat. Vörös festékkel kevert sört öntetett ki a földekre. Az istennő azt hitte, hogy vér, és belekóstolt, lerészegedett, és nem bántotta többé az embereket. Ré ezután már nem akart többé az emberek közt élni, mivel kiismerte gonosz természetüket. A tehén alakjában elképzelt égistennő hátára ülve eltávozott a földről. Megteremtette a túlvilágot is, ettől fogva az istenek és az emberek nem laktak többé együtt, s a földön megkezdődött a háborúskodás.
Az ókori egyiptomi „kozmetikusok” jöttek rá először arra, hogy a sör milyen jótékony hatással is van a bőrre. A régészeti feltárások során a halottak mellett a szokásos, a túlvilági életre felkészítő relikviákon kívül ételt és cserépedényekben a sör nyomait is megtalálták. Annyira fejlett volt a sörkészítés kultúrája, hogy az egyiptomiak már időszámításunk előtt 1800 körül már ismerték a sör erjesztésére való élesztőket.
Egyiptomtól tanulták a sörkészítést az arab hódítók is és Európa is görög közvetítéssel. Viszont a Római Birodalomban és Görögországban is sokat veszített népszerűségéből, mert ők bort ittak. A sörivást a barbár, vad népek szokásának tartották. Viszont, ahol a borszőlő nem termett meg a sörkészítés egyre nagyobb teret nyert. A szőlő nem terem mindenhol, viszont ahol ember él ott gabona is van, márpedig gabonából sört lehet készíteni.A mai Írország és Anglia területén már időszámításunk előtt a VI. században ismerték a sörkészítést. A germánok pedig egyenesen isteni italnak tekintették. A germánok úgy képzelték el a Walhallát, hogy a sör patakokban folyik, és az égbolt egyetlen nagy sörfőző üst. A germánoknál hétköznapi ital volt a sör. Sört ittak, ha búsultak, ha vigadtak, ha betegek voltak gyógyításra is használták. Megfázásra melegítve itták. A germánok ízesítésre különféle bogyókat (pl.: borókabogyó), és fűszereket (pl.: ánizs, kömény) használtak. A gabonát és magvakat forró köveken szárították, aszalták a sör előállításához. Ezekről a sörökről római történetírók is barbár italként említik meg, de jó kedélyt és különleges hatást vált ki az emberekből, ezért magasztalták is a germánok sörét.
A sör nem szimbolizálja a megváltó vérét, mint a bor, de olyan vidékeken, ahol a szőlő maximum ecetnek volt jó, ott igen szép karriert futott be. A középkorban a komló megjelenése hozta a legnagyobb változást a sörkészítésben, de ezt már egy másik bejegyzésben részletezzük.
