Aktien Landbier – fränkisch dunkel Bayreuther Bierbrauerei AG

Merthogy ezek a német frankok is lovagok voltak ám, valami sör meg nyilvánvalóan kellett ahhoz, hogy a több mint száz kilós páncélzattal kedvük legyen nekiiramodni…

Frankország (Franken) ma a bajor tartomány részeként várja függetlenségét, amit a közös állam idején többek között csodálatos söreivel fejez ki. Mindjárt itt van egy 1872-ben alapított részvénytársaság, a Bayreuther Bierbrauerei AG egyik söre, ami egyrészt a régen itthon is jól ismert „részvény sör” elnevezést viseli, másrészről „Landbier” azaz „vidéki”, vagy „házi” sör is egyben.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sört egyenesen Németországból kaptam, szép csatos üvege sötétbarna, a címkéje nemhogy sötét, hanem egyenesen fekete. Címkéjén egy már-már szokványos „fogyaszd mértékkel” felirat mellett hosszú leírást találunk a sörről, illetve annak a szép Frankországgal alkotott lelki egységéről. A sör ugyanis „eredeti”, „igazi” és „karakteres”, mint otthona. Miután rájöttem, hogy a marketingesek tőlünk 800 km-re is lemaradtak vagy száz évet az élvonaltól, kíváncsi lettem, s felkerestem a gyártó weboldalát (http://www.bayreuther-bierbrauerei.de) is. Az oldal már sokkal több harmóniát sugároz, mint a címke szövege, bár itt is egyértelműen a hagyományőrzésen van a hangsúly – holott a sörfőzde még a mi Dreherünknél is fiatalabb, majd 20 évvel. A sörfőzde három terméket kínál: egy világos, egy szűretlen, illetve az itt kóstolt barna sört. Aki véletlenül Liszt utolsó állomáshelye felé kerülne, feltétlen nézzen be a pincébe, egy nagyszerű bemutató, vezetés és kóstoló erejéig!

A címke a magasröptű nacionalizmus mellett azért némi konkrétumról is beszámol. A sör 5,3% alkoholtartalommal bír, pörkölt speciális maláta, világos árpamaláta, illetve a Németországban elengedhetetlen friss forrásvíz alkotja a csodás gyöngyöző nedűt. Orromra kötik még, hogy a sör hosszú érési és erjesztési időt kapott.

Kitöltve először világosabbnak látszik, a pohárban a szép, apró szerkezetű hab alatt már inkább dióbarna árnyalatot mutat. A hab az apró szerkezet és a kezdeti büszke tartás után 2 perc alatt eltűnik, pedig direkt melegítettem is az üvegben, mielőtt felbontottam. A hab ettől függetlenül krémes, ám viszonylag hamar eltűnik.

Az illat intenzív, egyértelműen a pörkölés és a maláta határozza meg, hosszú idő után némi árpaillatot is felfedezni vélek benne. Ha párhuzamokat keresnék, prágai sörözőkben illatos nyári estéken fogyasztott barna sörei jutnak eszembe. A fűszeres, malátás illat nagyon üde sör bevezetője, azé söré, amit inni van kedvünk, és nem kóstolgatni. Nyilván nincsen olyan mélysége, mint egy felsőerjesztésű apátsági sörnek, ám nem is hiányzik. Ez egy tökéletesen megkomponált üde ital, kellő provincializmussal. Nem csodálom, hogy a frank lovagok a középkorban kifejezetten lendületes fazonok hírében álltak. A csata utáni sörözés lehetősége engem is motiválna…


Pontozás:

Illat:                            8

Íz:                                7

Habtartósság:           6

Recencia:                   8

Keserűség:                7

 

Szerző: házisör  2010.03.09. 23:03 4 komment

Címkék: sör maláta bayreuth sörkóstolás árpamaláta

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr651827253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

házisör 2010.03.10. 10:30:57

Szia!

Köszönöm, amennyiben helyet és árat írsz, annak szerintem mindenki örül, én kifejezetten, hiszen a másik kettőt még nem próbáltam.

Ogreface 2010.03.10. 12:06:41

@házisör: A "Sörspecialista" honlapján mindent megtalálsz róla és még vagy száz másik különleges német főzetről.Árak,kiszerelés,helyszín.Érdemes meglátogatni!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.03.11. 08:25:00

az Aktien Hell is beszerezhető, ami szintén a Bayreuther terméke-igaz nem csatos üvegben adják ki
süti beállítások módosítása