A Klosterbräu után elégedetten álltunk tovább, mert vártak a felfedezésre váró főzdék. Következő úticéljaink egymással szemben helyezkedtek el az Obere Königstraße-n. Közelebb a Spezial, ami zárva volt, de kissé félreértelmeztük kiírásukat, miszerint délután valamikor nyitnak. Persze nyitnak is, kivéve a szombatot, mint kiderült szombaton zárva van minden. Nagy nehezen sikerült bejutnunk, de csak a kis boltjukig, és sikerült 3 fősre bővítenünk Spezialos gyűjteményünket (Märzen, Lager, Weizen), Az Ungespundet és a Bockjukat nem sikerült elkapnunk, sőt hordóból sem akartak adni semmi finomságot.


Mielőtt azonban kisajtoltuk volna belőlük azt a pár üveg sört, és mielőtt rájöttünk volna, hogy ők ugyan nem fognak kinyitni még később sem, Meglátogattuk az 1649 óta működő Fässla-t, ami nyitva volt szerencsére. Poharunkba egy Gold-Pils és Lager került, Bambergatoruk ugyan ki volt írva papíron, de természetesen nem kapható, csak a hidegebb évszakokban. Valami kis dolgozói pihenőbe ülhettünk be egy eldugott kis sarokban, kényelmesen elfogyasztottuk söreinket, aztán ismét továbbáltunk. Lager sörük egy künnyű, kellemes, ízekkel és illatokal telt. Könnyen itatja magát. Ami nagy kedvencem, lett a Gold-Pilsük, azzal a mandarinos grapefruitos keserűséggel, telt virágillatokkal aminek a rendesen tartotta hátát a malátás alap. Ebből nem hiányzot semmi az egyszer biztos. Kedves kis nyüzsgős udvarban volt ez is. Sőt a főzdének a bejáratát is láttuk, ahová sajnos nem jutottunk be, így elbúcsúztunk a Fässla törpéitől.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ennél a pontnál kissé megrekedtünk, Mert ekkor derült ki, hogy a Maisel bezárt, a Bambergi Weissbierhaus pedig már csak nevében emlékszik meg erről, mellette volt egy söröző még, ahová felfelé lépcső vezetett, kóstoló adagok után érdeklődtünk, de nem igazán hajlottak erre. Vagy korsót iszunk, vagy semmit. Kétségbe nem estünk, viszont ők elestek 3 szomjas utazótól, már mentünk is tovább.
 

Tanakodásunk közepette találtunk rá a Weissbierhaus és a Spezial között lévő kis sörözőre, amitkönnyen meg lehet találni. Ez az egyetlen olyan hely ott, ahová lépcsőn kell lemenni, és Weismaineres Püls-Brau tábla van a bejárat felett. Itt megkaptunk minden útbaigazítást attól a kedves hölgytől (utólag is sok köszönet neki, bár ezt úgysem olvassa, de akkoris), aki minket kiszolgált. Megkérdeztük milyük van csapon, van-e kóstoló mennyiség (volt 2dl-es, ezen osztoztunk meg). Van. Rendben, akkor ami csapon van mindegyikből kérünk egyet. És már került is ki a pultra a Weismanier Pilse, ami kellemes gabonás és komló illatokkal árasztotta el orrunkat. Ízében Szárazabb komlós keserűség, és a fűszeressége játszadozott, némi szalmás ízjegyekkel. Egyszerű, de finom sör ez. Búzájuk is kellemesen fűszeres, némi szegfűszeg, és sósabb ásványok jöttekelő. Ennek egy édesebb vonulat adta az alapot, ami nagyon jól kiegészítette a sört.

Sajnos a König Főzde söréről már nem igazán dereng semmi, de lényeg, hogy ez volt a harmadik. Közben a hölgy megállás nélkül sorolta, hogy melyek Bamberg főzdéi, hová érdemes még elmennünk, mi az amit kihagyhatunk, itt tudtuk meg, hogy a Maisel bezárta kapuit. Közben előkerült a pult alól még 5 palack sör is, amit Jani hős sörgyűjtőként meg is vett, és így ért minket az a meglepetés, hogy a 3 pohár sörért nem kellett fizetnünk. Ez kérem vendéglátás. 3 pohár sörért mentünk be és kijöttünk 5 üveggel.

Utunkat a Mahr's Brau felé vettük, éshogy ne legyenek szanaszét a főzdék, A Keesmann zárt kapuival is találkoztunk még. Ez a kettő kintebb esik ugyan a központtól, de már csak a Mahr's kiváló sörei miatt is érdemes ezt a kitérőt megtenni, a másikról sajnos nem tudok nyilatkozni. Kellemes kis helyiségbe érkeztünk, az egy is sarkot ki is néztük magunknak, így letelepedtünk. Éhesek is voltunk, ezért a megszokás kedvéért kértünk Bécsit, de milyen jól tettük, nagyon finom friss, omlós hús, sültkrumpli, és káposztasaláta. Mellé a Mahr's U (Ungespundet: ami alacsony szénsavtartalmú, köszönhetően hogy erjedés és/vagy érlelés közben hagyják eltávozni a CO2-t)) került. Egyszerűen nem győztünk betelni vele, csodás élmény volt ez is. Illata szalmás, gabonás jegyekkel teli, és meglegyint egy érleletlen fehér kecskesajt emlékképe is, némi gyümölcsös jegyekkel. Mintha egy vidéki ház verandájára képzeltem magam, ahol a vidéki jó levegőt szívhatom magamba. Ízében a markáns keserűség és fűszeresség jelenik meg malátás, édesebb alappal. Ami nagyot dob az az ízében érzett ódon nehéz rézüst, minden melegségével együtt.

Másik helyen kóstoltuk meg szűretlen búzájukat ami, hogy közhellyel éljek megintcsak levett a lábunkról. Fehér tömör habját szinte faragni lehetett gyümölccsel telt illata fejbevág. Körülbelül olyan érzés fogott el, mintha egy búzamező mellett ittam volna ezt a banános és vaníliás jegyeket hordozó finomságot. Ízében még ráadásként megjelent egy fűszeres, illatos szőlő íze is, amit a tőkén hagytak, ezáltal kissé megtöppedt, és még koncentráltabban találhatók meg az ízek benne.
 

Ekkor úgy éreztük, hogy minden ráncunk kisimult, jó lett volna üldögélni kicsit, ha nem sürgetett volna az az időpont, amikor búcsút veszünk a várostól. De előtte azért úgy mégsem mehetünk el Bambergból, hogy ne kóstolnánk meg a Spezial valamelyikét is csapolva. A Schenkerlával szemben be is tértünk egy helyre, (eltalálni eltalálok, de a nevét nem tudom sajnos) ahol rövid kérdésünkre igen volt a válasz. Van Spezial (ezt az ötletet is a pultos hölgytől kaptuk, miért is ne az óváros másik végében találnák rá), itt kóstoltuk a Mahr's búzáját is, amiről pár sorral fentebb írtam.

Csodás 2 nap volt ez, sokarcú sörökkel, rengeteg sörfajtával, jó emberek társaságában. De "Auf Wiedersehent" kellett mondanunk Németországnak és a finom söröknek, legalábbis egyelőre...
 


 

 

Szerző: Rolli  2011.08.04. 11:26 3 komment

Címkék: sörtúra bamberg sörkóstolás spezial mahrs fassla

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr903124900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.08.05. 15:05:45

hát igen, azért a Gold-Pilsért by Fassla és U by Mahr érdemes visszatérni, hogy a többiről ne is beszéljünk

*Puszedli* · http://palinkaszerelmem.blog.hu 2011.09.08. 11:17:07

ott tudnak ám sört főzni ! Ezeket a söröket hol lehet Magyarországon megvásárolni ? Nagyon szeretem őket, csak sajnos nem olyan egyszerű eljutni oda, nem lehet egy szögről leakasztani :(

Rolli · http://soromok.blog.hu/ 2011.09.08. 12:45:34

@*Puszedli*: legtöbbjüket, illetve finom német-osztrák söröket a Kacsa utcai Sörspecialistánál tudod megvenni. Hát igen tudnak valamit:)
süti beállítások módosítása