Mivel péntek-szombat Főzdefeszt lesz, tele kisüzemi sörfőzdék remekeivel, ennek tükrében én is egy kézműves sört fogok bemutatni Spanyolországból. Azt, hogy a Domusra rábukkantam, a Calvin’s Beer-es Igornak köszönhetem. Nagy szívfájdalmam, hogy utólag a honlapjukat böngészve láttam meg, hogy még kétfajta sört gyártanak ezen felül. A Domus Summa, ami egy felsőerjesztésű téli-sör, illetve az Aurea IPA (erre is nagyon kíváncsi vagyok, de ami késik, az remélem nem múlik). Én a Domus Regia felsőerjesztésű Tostadajukat találtam meg.

Maga főzde összesen 120 négyzetmétert foglal el, de nyilván ez is megoldható, és meg is oldották, hogy az összes berendezés elférjen. Magát a sört Toledóban és környékén lehet kapni, de Madridban is láttunk egy étteremben pár üveggel belőle, azóta már Sevillában is bemutatkoztak. Nemcsak a terület maximális kihasználására, és átláthatóságára törekedtek létrehozásakor, hanem a víz- és energiatakarékosságra is. Bevezetőjükből ennyit tudtam meg, azonban blogjukról pár érdekességet. Például 2010 áprilisában Részt vettek egy Chicagói kézműves sör konferencián, ahol nemcsak tapasztalatokat szereztek egy-egy üzemlátogatáson, hanem új ötletek is születtek, ennek gyümölcse lett valószínűleg az IPA-juk. Megnyugodtam, mert idén áprilisban mutatták be a nagyközönségnek, így azzal nyugtatom magam, hogy márciusban még sehol sem volt kapható.
 
Ahhoz képest, hogy egy mikro sörfőzdéről beszélünk, igen nagy nyilvánosságot kapott, ugyanis idén a spanyol motokrossz bajnokság hivatalos söre lett, és igen nagy népszerűségnek örvendhetett.
 
Maga a sör szűretlen, én átforgatom az ilyeneket nyitás előtt, hogy keveredjenek a jó dolgok. Színe borostyán, ami mély vöröses-narancsba hajlik, fátyolos, amire magas tömör hab telepedik, a tetején kisebb nagyobb buborékszemekkel. Egy fél centis réteg marad, ami viszonylag jól tartja magát. Illata intenzív és sokrétű. Szagolgatva elképzelem, hogy Toledóban ülök egy teraszon, amit olajfák vesznek körül, és olívaolajas kenyeret eszegetek, és ez elég ömlengős, de tényleg bele tudom magam képzelni. Finoman szökik az orromba ez a kenyér, az olívaolaj és némi gyümölcsösség. Ezt követően fűszeres, mandula, komlóvirág illata telít, a végére levonulásképp pedig citrus, ezen belül is grapefruit játszadozik még az orrommal. később kissé halványul az illat, de az élmény maradandó.
 
Ízében is ott a teljes kiőrlésű kenyér, és fűszerként rozmaring üti fel a fejét. Nofene, olívaolajas kenyér friss rozmaringgal megszórva, de jó is ez. Az elején azonban egy komoly komlós keserűség támad le mindent ezekkel az ízekkel és némi karamell és édes kíséretében. A komló hamar visszahúzódik, ekkor egy pillantra kidugja fejét a kenyeres-olívás-fűszeres kombináció. Közepére marad egy karamelles malátás, édes folytatás, ami kiegészül egy kis gyümölcsösséggel (áfonya). Itt azonban a vizesség és a kevesebb test is érezteti hatását, ami jellemző a mediterrán országok söreire és érthető, nagy melegben a könnyű sörök kerülnek előnybe sokaknál. Keserűsége a kezdeti elsöprő lendületből hamar visszavesz, és a közepén hiányzik is nekem az édes és karamell mellé, több komlót is el tudnék képzelni ide. A történet vége a fűszereké, és a visszafogott keserűségé. Friss, üdítő szénsavassága nekem kicsit sok volt az elején, a középrészen azonban támogatta, élénkítette az ízeket.
 
Összességében egy kellemes, illatban és ízben tartalmas, közepesen testes mediterrán sör ez, ami kiváló hűsítő is egyben, de nemcsak a nagy melegben, hanem más alkalmakkor is nyugodt szívvel fogyasztható.
 
Pontozás: Illat: 9 Íz: 8 Habtartósság: 4,8 Recencia: 4,8 Keserűség: 3,6 Összesen: 30,2
Szerző: Rolli  2011.05.11. 13:59 Szólj hozzá!

Címkék: sör spanyol toledo sörkóstolás domus

A bejegyzés trackback címe:

https://soromok.blog.hu/api/trackback/id/tr262895655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása