A sör egyidős a civilizációval. Az emberiség talán előbb hörpintett e gabonából erjesztett italból, mint a borból. Sőt, egyes kutatók úgy vélik, hogy a „folyékony kenyérnek” titulált ital felfedezője korábban rukkolt elő aranyos színű italával, mint a pékek cipóikkal.
Az ősmagyarok bozának nevezték gyenge alkoholtartalmú, sörre emlékeztető italukat. Igaz, a bozát nem ők maguk fedezték fel, idegenektől tanulták készítését. Egyes források alapján a törököket gyaníthatjuk a magyarok sörre szoktatása mögött. A bozát ugyanis köles, árpa, később kukorica erjesztésével nyerték.
Magyar specialitásnak nevezhetjük a "kun sert"vagy más néven "kenyérsert". Ez a kenyérsütés mellékterméke volt. A gabona magvakat (köles, árpa, búza) megőrölték, víz és kovász hozzáadásával kenyeret készítettek, úgy hogy a külseje jól megsüljön, a belseje meg nyers maradjon. A kenyeret megtörték, vizes edénybe tették néhány nap alatt megerjedt a kovásztól, így egy enyhén savanykás kis alkohol tartalmú italt kaptak.
Megjegyzendő, hogy a boza a kábulat jelképe volt, "tiszta lelkű ember" nem ivott belőle.
A középkori Magyarországon sert főzhetett minden teljes jogú polgár, s az iparral telek és házhely járt együtt.
A mohácsi, csatavesztés által elhíresült II. Lajos király udvarának számadókönyve szerint az uralkodó egyáltalán nem vetette meg a jó seritalt.
Az első nagyüzeminek nevezhető serfőzdét II. Rákóczi Ferenc, alapította Őraljfalván Vélhetően a mai Váci utcában.
Magyar Mészáros Mesterek céhéhez tartozó egy pesti esküdt polgár - vagyis szenátor -bizonyos Seres Máté vélhetően főállásban főzte a sört, mert abban az időben sokan kapták nevüket épp a foglalkozásuk után.
Proberger Jákob, császári tábori felcser, Pest város egyik első bírája. 1687ben megvette a még épségben álló, török kézen lévő Pesti Serfőzőházat. A Vízi Kupa sikátor-vagyis a mai Sörház utca - lett a helye az újkori pesti serfőzdének.
1845 októberében újjáalakult a serfőzők pesti céhe, melynek tagja lett az ország minden valamirevaló városának egy-egy serfőző mestere. Ekkor már négy éve múlt, hogy Anton Dreher új sörszabadalmat nyújtott be. Nagy sikert aratott új főzetével, mely világos, könnyű, frissítő ízű, és ami mindezeknél sokkal fontosabb: jól eltartható volt. Ez egyben a céhes korszak végét, az iparszerű sörgyártás kezdetét is jelentette.
Mi, magyarok is a germánoktól vettük át a technológiát, és tanultuk el a sörfogyasztás fortélyát. A sör a XIX. században már elsősorban városi és társasági ital: sörgyárakban főzik, nem otthon; ivókban, sörözőkben fogyasztják, nem pedig családi asztalnál. A nagyváros lett az új ital legfontosabb piaca: a koncentrált, nagy tömegű és fizetőképes fogyasztót számos gyár szolgálta ki.
Az első komolyan vehető sörgyárat – bajor mintára – a pesti születésű Schmidt Péter hozta létre Kőérföldén, azaz a mai Kőbányán. Az 1844-es indulás után többen is fantáziát láttak a sörgyártásban, így már tíz év múlva öt gyár készített sört Pesten. Ekkor keresztelik el Kőbányát Sörvárosnak.
Az ötvenes években bukkan fel a Klein Schwechat-i sörgyár tulajdonosa, Anton Dreher, aki hosszú előkészítés után 1862-ben vásárolta meg a Kőbányai Serház Táraságot, amelyik aztán Dreher Antal Serfőzdéje Kőbányán néven működik tovább.
Az első világháború kitöréséig gyakorlatilag töretlen volt a forgalomnövekedés, 1914-ben már hárommillió hektót adott el a 69 magyar sörgyár, majd az ország területe kétharmadának elcsatolása válságba sodorta a söripart, amelyet az 1940-es évek elejére ugyan sikerült kihevernie, de aztán jött a második világégés.
Dreher az 1914-es termelésének csak a 7 százalékát tudta értékesíteni 1933-ban, a sörfogyasztás pedig 19 év alatt a 16 liter/fő/éviről 2 literre csökkent.
A túltermelési válságot a sörvállalatok egyesüléssel és profilbővítéssel próbálták túlélni. A felvásárlásoknál a Dreher volt a legügyesebb, 1935-re már a magyar sörpiac háromnegyedét uralta.
A sörgyártás 1945 júniusában indul újra a fővárosban, hogy aztán szűk három év múlva Dreher Jenőnek alá kelljen írnia az államosításról szóló értesítést.
Az import sörök megjelenése, a mesterségesen kialakított kereskedelmi határok 1985-ös felszámolása (a Borsodit például csak Kelet-Magyarországon lehetett forgalmazni), a gyárak önállóságának engedélyezése, majd a privatizáció és a fejlesztések révén ma Magyarországon nincs hiány sörből. A sörfogyasztás évi 70–71 liter körül alakul, amelynek a legkevesebb 90 százalékát a kőbányai Dreher, a soproni és a bőcsi gyár állítja elő.
