Jó pár hete, hogy hazajöttünk Madridból, de egy néhány dolog kimaradt az előző bejegyzésből. Először azoknak a boltoknak a sörkínálatáról (ami egy Lidl-ben és egy közeli Carefourban kimerült, mert itt mindent meg tudtunk venni, amire szükségünk volt.) írnék gyorsan, ahol megfordultunk. Legelőször egy kisebb Lidl-t találtunk, ahol a tömegsörökön kívül jóféle német kolostorit (ha megköveznek, sem jut eszembe a nevük) és eredeti Spatent is lehetett kapni.
Madridban eltöltöttünk immáron 4 napot. Nagyon, de nagyon tetszik a város de ezen belül a sörhelyzet is szívderítő. Rengeteg söröző van egymás hegyén hátán, és elnézve az italkínálatukat sokakban igencsak a minőségibb söröket preferálják. A nagy multik közül Madridban a Mahou-t preferálják, Estrellát a Santiago Bernabeu stadion előtt láttunk egy sátorban. Inkább a szebbik vonalon folytatnám. Madridban van egy sörfőzde a Naturbier, melyet a Calvin's beeren kívül meglátogattunk. Egy mikrosörfőzde Madrid szívében kellemes hangulatú sörözővel, étteremmel. Az ételek, amit kóstoltunk nagyon finomak voltak, viszont még kellemesebb élmény volt a sörük. Világos (Rubia) és egy sötétebb (Tostada especial) sört főznek, amelyeket meg is kóstoltunk.
Címkék: madrid sör gasztro söröző sörtúra toledo sörkóstolás domus naturbier
Íme egy kis képes összefoglaló a hétvégi utazásunkról:
Címkék: sör sörtúra hofstetten hofstettner
Üzemlátogatásunk végén következett a kóstolás második része, ahol különlegesebbnél-különlegesebb söröket is kóstolhattunk. Addig, amíg nem ködösödött el a tekintetem, és olvashatóan írtam, megpróbáltam a legtöbb kóstolt sörről megjegyzést írni. A Nua Stoutot már fel kellett idéznem mégegyszer a Sabbath szombaton, de az ott kóstolt Kübel U.S. exportról is megemlékezek.
Címkék: sör gasztro sörtúra sörkóstolás hofstetten hofstettner honigbock nuastout tannebier kürbisbier imperialstout
Gránitkádakkal „tele” lévő előtérben kezdtük meg utunkat Jenssel, ahol egy kis történelmi áttekintés következett nagyvonalakban. A sörfőzde 1229-ben épült egy kereskedelmi úton elsőként a Duna mellett. 1449-ig egyedülálló volt és a Guiness rekordok könyvébe is bekerült Ausztria legöregebb serfőzdéjeként. Jelenleg az 5 generációra visszavezethető Krammer családból (1849-ben vették át a főzde irányítását) , Peter Krammer, aki sörfőző mester és sör-sommelier, vezeti a vállalkozást 1998 óta. Jens a sörfőzőmester 4 éve dolgozik Hofstetten sörfőzdében. Egyébként 10 ember dolgozik itt, amelyből 4 Krammer rokon.
Címkék: sör sörtúra hofstetten granit hofstettner granitbier
Szombat reggel fél 6-kor indultunk találkahelyünkről és St Martinig meg sem álltunk. Igen jól haladtunk, bár Ausztriában némi köd (amitől alig láttuk a következő autót), hó és eső akadályozta gyors haladásunkat, de 10 órára begurultunk a Hofstetten sörfőzde boltjának parkolójába. Gyönyörű havas táj fogadott, szarvasokkal, kis tóval. Egy jó tanács februárban ne menjetek sportcipőben, mint én tettem, mert lefagy a lábatok, többiek a jó kis téli bakancsukban meg szépen elvoltak, de ez egy kisebb kellemetlenség, amit le lehet küzdeni, mert hát ott álltunk a bolt és a sörfőzde előtt.
Címkék: sör gasztro sörtúra st.martin sörkóstolás hofstetten granit hofstettner honigbier granitbier
A Könyves Kávézó és a Sörspecialista.hu
bemutatja a
CSAPOLT SÖRÖKET
Kicsit tegyük félre az üveges kiszerelést, és foglalkozzunk minden sörszerető ember első számú álmával: a ritka, minőségi és főleg érdekes csapolt fajtákkal. A következő Sabbath résztvevői ugyanis már igazi hordóból csapolt finomságok a Hofstettnertől.
A kübel (szűretlen világos), amelynek export verziója (amely most hozzánk is ellátogat) a sörforradalom bölcsőjében, az USA-ban is megállja a helyét:
http://www.ratebeer.com/beer/hofstettner-kubelbier-us-export/40933/
A csupa kiváló értékelést kapó és újszerű stout, a NUA Stout:
http://www.ratebeer.com/beer/nua-stout/129857/
vagy a kősörök és bakok legelőnyösebb tulajdonságainak kereszteződésével létrejött Granitbock:
http://www.ratebeer.com/beer/hofstettner-granitbock/97112/
Szavazz(on) melyiket verjük csapra február 26-án, szombaton?
A rendezvény kötetlen jellegű, résztvevői között megtalálható a folyekonykenyer.blog.hu szerzője, Bart Dániel, gasztro-újságíró
Kovács Gábor, a Maláta magazin egykori szerkesztője, a Sörmentén sorozat és egyéb úti illetve szakkönyvek társszerője, a serteperte.blog.hu szerzője
Vétek György, gasztro-újságíró, sörszakértő, a Sörmentén sorozat és egyéb úti, illetve szakkönyvek társszerzője
Saját korsó használata megengedett, 0,5L űrmértékben/kiszerelésben.
Árak: stout, vagy kübel 750/korsó, granitbock 850/korsó
Jelszó-NUA
Minden kedves résztvevőnek egy ajándék Diebels Alt jár ajándékba
A részvételi díj 2x400 azaz 800Ft ami leétkezhető a kínált sörkorcsolyák révén (a három féle sörkorcsolyából választható 2 tetszőleges adag) . Lehetőség van 3x400Ft-nyi kupon megvásárlására is, amelynek ára 1000Ft.
Szavazataikat megtehetik e-mailben, vagy a http://www.facebook.com/pages/Sorspecialistahu/118867381467556 címen.
A Hofstetten sörfőzdénél tett látogatásunkat pedig nemsokára olvashatjátok...
Címkék: sör gasztro sörkóstolás sörspecialista csapoltsör
Ezúton szeretnék Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánni:)
Rolli
Címkék: karácsony
A mai napra szántam a kóstoló hátralévő részét is. Második félidőben nehézfiúk, vagy krampuszok kopogtattak, az asztalon is kötöttek ki rövid időn belül. Itt az ízek töménysége is hozzájárult ahhoz, hogy ennek a triónak a kóstolása már kissé lassabban haladt.
Címkék: sör christmas ale delirium noel corsendonk sörkóstolás scaldis
Ahogy ígértem, folytatnám is a téli és karácsonyi sörökkel, amelyek kóstolására alkalmat adott, hogy barátainkhoz apró jövevény érkezett egy kismacska (Main coon-perzsa keverék) személyében, úgyhogy ezt is meg kellett ünnepelni. Sörbúvárék egy kis karácsonyi válogatással kedveskedett olvasóinak, mi pedig megkóstoltunk ebben a körben 3 német és 3 belga karácsonyi finomságot. Ezúttal is köszönetet mondok kedvesemnek, hogy meg sem állt a sörspecialista Kacsa utcai és a csak a jó sör Rákóczi úti boltjáig, és elhozta ezeket nekem. Persze így sem fogytunk ki a kóstolnivalóból, de az már a következő történet lesz majd olyan nagyágyúkkal, mint a Schneider Aventinus.Weizen Eisbock, Schloss Eggenberg Samichlaus bier és Schloss Eggenberg Samichlaus bier helles, és folytathatnám.
Címkék: sör sörkóstolás pyraser tucher kapuziner
Válogatásunk utolsó felét a Hoffmann magánsörfőzde Fest-Märzenjével kezdeném is. Elég jól bírtuk a kóstolást, annak ellenére, hogy kissé elhúzódott, persze az ünneplés meg az evés. 5,3 %-os alkoholtartalmával ezt kóstoltuk legelőször, Az egyszerű kék-fehér címkés üvegből egy melengető színvilágú –mély sárgaréz, vöröses színezettel– test folyt a poharunkba, egy szép magas, apró szemekből felépülő fehér habkoronával takarva. Előző megpróbáltatásaink – álsörök és a Stcokholm– után igazi felüdülés volt már maga a látvány is. Visszafogott illatában a gabonás, malátás jegyek mellett megfordul egy kis kenyér illat is, ehhez párosul még egy gyümölcsös, komlóvirágos kísérő is. Ízben is egész kellemes, amit a karbonáció kiteljesít, és végig a hátán viszi ezt és, mint egy erősítő, fokozza a hatást. Az első kortyoknál az édes, karamelles- mézes sütemény játssza a szerepet, amely később kiegészül egy az utóhangokban is jelen lévő gyümölcsösséggel. Ami még nagyon élvezetes volt számunkra, az a
Címkék: sör paulaner hofmann sörkóstolás veldensteiner festbier
Felejthető svéd után jöjjenek a maradandóbb élmények, először is a sörös tökleves 2.0 verziójával. Megkóstolva valami csudálatos ízorgia történt a számban. Annyi változás történt, hogy az eredeti recepttel ellentétben itt sütőtök és barnasör került a levesbe, a végén pedig szezámmagot és csilipaprikát szórtunk bele. Már a színe is megmelengette a lelkünket, de amikor megkóstoltuk, akkor a testünket is.
Nagyon jól kijött egymással a 4 íz az édes és sós alap a kissé kesernyés alaphang, és a csípős, mint kísérő, minden íz nagyon jól kijött, egyik sem nyomta el a másikat. Itt még a múltkor pluszban sütött szalonnachips sem hiányzott, így volt kerek az egész.
Címkék: sör gasztro tökleves hacker pschorr sörös sörkóstolás festbier kulmbacher eku
Pár hónappal lemaradva, de szeretnék egy kis utó-fesztiváli hangulatot teremteni egy pár fesztivál sörrel. Az elejére és a végére egy-egy kakukktojás került, ugyanis az első jelölt egy svéd sör, az utóbbi pedig inkább már egy téli sör, ezzel egy átvezetést teremtve a téli sörök világába.
Címkék: sör stockholm sörkóstolás festbier
Mostani bejegyzésemben a csakakorrekt.blog.hu-n megjelent sörös cikkben felvetett gondolatokat szeretném tovább fűzni, mégpedig mi van akkor, ha a név ugyanaz „licenc” alapján gyártják, (vagy csak a nevet tulajdonították ki maguknak), a terméket és mégis teljesen más, rosszabb a termék minősége. Konkrétan a az eredeti és a Magyarországon a Borsodi által gyártott Spaten és Löwenbräu söröket vettük elő egy kis összehasonlításra.
Címkék: sör löwenbräu spaten sörkóstolás
Ahogy ígértem a söreikről is teszek említést.
Címkék: sör beer rubia sörtúra negra calvins tostada winterbeer
Jövő év márciusában tervezünk egy madridi látogatást, és ezen felbuzdulva próbáltam felvenni a kapcsolatot egy-két ottani mikro-sörfőzdével, hogy ha már ott vagyunk a városban szeretnénk egyúttal megnézni a sörfőzdéjüket, és a termékeit. Hát félsiker született, az egyik kis sörfőzde a Calvin’s Beer visszaírt. Kicsit előre is megyek a dolgoknak, mert sikerült a főzde egyik tagjával, Igor Oyarbide sörfőzővel beszélgetnem. Nagyon kedves és segítőkész ember, rákérdeztem az ottani mikro-sörfőzdék helyzetére, beszélgettünk egy keveset a sörfőzdéről, a felhasznált alapanyagokról, a termékeikről. Márciusban remélem sikerül is megkóstolnom őket, bár a téli sörüket már kötve hiszem, de hátha, na de ne menjünk ennyire előre. Úgy gondoltam, noha még odébb van az utazás előzetesként írok egy keveset a sörfőzdéről.
Címkék: madrid sör beer sörfőzde sörtúra calvins
Tegnap este jóbarátomékhoz voltunk hivatalosak Tárnokra egy kis sörös vacsorára. Ő készítette a sörös ételeket, én pedig megpróbáltam hozzájuk a megfelelő söröket megtalálni. Mivel nem voltam biztos a dolgomban, bár ismertem a fogásokat, 2-2 féle sört kóstoltunk a fogásokhoz. Bevallom az elsőhöz az ötletet Piftől loptam, ugyanis a sörös tökleveshez 2 féle füstölt sört választottam egy Schenkerla Raucbier Weizen és Veldensteiner Raucherl (amivel nem is rég foglalkoztam) személyében. A második fogásnál, ami francia sültcsirkecomb volt, egy Jever Pilssel és egy Gutmann Hefeweizennel próbálkoztunk, és a végén elég egyértelmű párosításokat hirdettünk magunk között. Mindkét fogásnál az ő és Vecseri Beáta által kikísérletezett (szakdolgozatának témája volt, mostanra már Jászdózsán főzeti) Köleses sört használt, amit a Folyékony kenyéren és a Kontár komlókutatón már kielemeztek.
Címkék: sör gasztro vacsora csirkecomb tökleves sörös sörkóstolás
Tartva a német vonalat, következő alanyom Sörspecialistától hozott Velednsteiner Räucherl füstölt sör volt. A sört a Neuhausban székelő Kaiser Bräu főzi. 1929-ig közösségi tulajdonban lévő főzdéből alakult át önálló vállalkozássá, és ekkortól él a Kaiser Bräu név is. Az 1939-ben még 900 hektoliter éves termelés folyamatosan kúszott felfelé, 1946-ra megduplázódott 1800 hektoliterre. Itt sem állt meg a fejlődés olyannyira, hogy 1960-ra már az éves 10.000 hektoliter előállítása már nehézségekbe ütközött, mivel túl kicsi lett a gyártó kapacitás. Ennek következménye, hogy 1965-ben megépítették az új nagyobb méretű üzemüket, és 1970-re immáron a 35.000 hektolitert érte el az éves termelés,’79-re pedig már 100.000 hl.-nél tartottak.
Címkék: sörkóstolás veldensteiner füstöltsör
A második körben az 5 Korn Ur bier és az Emmer bier került kezeim közé. Utólag a bolt honlapján fedeztem fel a kínálat között a Plankstetten kolostori biosört, de az már egy másik kóstolás alkalmával kerül terítékre.
Címkék: sör sörkóstolás riedenburger 5korn emmer ur bier
Sörspecialistánál tett látogatásom alkalmával Csaptam le 3 féle Riedenburger biosörre. Az 5 Korn Ur bier, Viva Bavaria Festbier és a Historiches Emmer bier került a kis hátizsákomba –bár kicsinek néz ki, de mennyi üveg belefér, hajj…-